Rólunk
Ismerjen meg bennünket!
A PETNET webáruház ötlete 2006-ban született meg fejemben: Független, magyar tulajdonú "garázscégben" gondolkodtam. Gyakorlati állattartó és állattenyésztőként, –informatikus háttérrel– nem tűnt künnyű feladatnak, de kivitelezhetetlen vállalkozásnak sem. Tudtam mit akarok: Az egyértelmű célom az volt, hogy a számtalan átláthatatlan és karbantartás nélküli webáruház mellett létrehozzam az egyetlen igazi kényelmet biztosító és már megjelenésében, de szolgáltatásaiban is minőségi webáruházat. Így nyerjük el az internetező hobbiállattartók bizalmát.
Tudtam, hogy ez egy hosszú munka lesz, ezért 2006-os év az áruház szoftveres megtervezésére ment el. Majd 2007-ben megkezdődött szoftveres fejlesztés is, valamint a termékbemutatásokhoz nélkülözhetetlen fényképezés (a PETNET webáruházban található fotók közel 85%-a saját termékfotósátrunkban készült), retusálás, a pontos és informatív termékadatlapok elkészítése. 2007 decemberében jutottunk el abba az állapotba, hogy a magam számára állított magas minőségi elvárásokat teljesíteni tudtuk és így mindenki számára elérhetővé tettem a PETNET webáruházat.
A 2008 januári megnyitásunk óta a legfontosabb számunkra a vásárlóink megelégedettsége, így nem teszünk vállalhatatlan ígéreteket és nem magyarázkodunk. Az Önök legnagyobb megelégedésére általában a megrendelést követő 48 órán belül elküldjük Önökhöz a megrendelt termékeket, bár 3 munkanapot ígérünk. Ennek hátterében az áll, hogy raktárkészletünk véges és egyes termékek esetében beszállítóinkra vagyunk utalva. Mindezek tükrében Önök pillanatnyilag így értékelik munkánkat:

| Elégedettség mérése | Értékelés | |
| Általános elégedettség | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
97% |
| Újra vásárlás valószínűsége | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
98% |
| Vásárlás menete | Értékelés | |
| Oldal design, grafika | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
94% |
| Kezelhetőség | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
95% |
| Keresési és szűrési funkciók | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
93% |
| Termékösszehasonlító | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
92% |
| Termékleírás érthetősége | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
93% |
| Árak más hasonló webáruházakhoz képest | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
92% |
| Válaszható szállítási módok | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
95% |
| Szállítási költség | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
89% |
| Teljesítés / kiszállítás | Értékelés | |
| Egyeztetés kiszállítás előtt | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
95% |
| Időben történő kiszállítás | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
94% |
| Futár ügyintézése | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
95% |
| Termék az elvárásoknak megfelelt | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
98% |
| Ügyfélszolgálat | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
97% |
"Elhízott Golden Retriever kutyánkat állatorvostól állatorvosig hordtuk. Az állatorvosi tápok megvásárlásán túl, nem sikerült semmilyen eredményt sem felmutatnunk fél éven át. Amikor a PETNETet megkérdeztem erről, a NutraGold Weight Control tápját ajánlották. Nem hittem benne, de pénztárcám ekkor már szinte kiürült a méregdrága állatorvosi tápoktól, így belevágtunk. Most 3 hónappal később, jónéhány kilóval könnyebben és sokkal vidámabban rohangálunk! Köszönjük nektek a segítséget!"
Erzsébet és Ami
A PETNET csapata emellett igyekszik minden állattartói kérdésre szakmailag is megfelelően alátámasztott választ adni. Így alapvetően a kutyákkal és macskákkal kapcsolatos kérdéseken túl, segíthetünk a tengerimalaccal és egyéb rágcsálókkal, görényekkel, papagájokkal és egyéb madarakkal, terrarisztikával valamint édesvizi és tengeri akvarisztikával kapcsolatos kédréseiket is megválaszolni. Sőt ha Önnek kerti tava van, ez esetben is forduljon hozzánk bizalommal, mert e témában is komoly szakértő segíti munkánkat!
Persze kéréseiket nem minden esetben tudjuk azonnal megválaszolni, de a kíváló szakembergárdánknak köszönhetően a problémák 99%-át rövid időn belül maradéktalanul megoldjuk! Bízzon bennünk: szemünk előtt tartva az állatok igényeit is, mi gonoskodunk az Ön kényelméről!

Kónya Krisztián
tulajdonos
Forduljon hozzám bizalommal: általános állattartási kérdésekkel, kutyák, terráriumi állatok, papagájok és más madarakkal kapcsolatos kérdéseivel.
MINŐSÉG + KÉNYELEM = PETNET
A PETNET csapat tagjai:
Fekete Csilla
értékesítési vezető
Forduljon hozzá bizalommal: általános állattartási kérdésekkel, kutyatartással kapcsolatosan.
(Csilla egy általános problémamegoldó:) és állatmentő egyszemélyben!)
Lekly László
akvarisztikai és terrarisztikai szakértő
Forduljon hozzá bizalommal: akvárium és terrárium berendezéssel, valamint általános akvarisztikai és terrarisztikai kérdésekkel kapcsolatosan.
(Laci komoly szakértő az akvarisztika és terrarisztika területén is.)
Siklósi István
Kisemlős szakértő
Forduljon hozzá bizalommal: bármilyen tengerimalaccal kapcsolatos szakirányú kérdéssel, vagy egyéb kisemlőssel kapcsolatos kérdéssel.
(István maga is eredményesen tenyészti ezeket a kedves kisállatokat, mindent tud ami kérdés felmerülhet.)
Kertitavi és kertépítési szakértő
Kertitó
Kutyatáp, Kutyaeledel, Kutya felszerelés, Macskaeledel, Macskafelszerelés, Akvarisztika, Terrarisztika, Kerti tó
Kutyaeledel és macskaeledel gyártó beszálltóink: Acana, Eukanuba, HappyDog, Hills, IAMS, Orijen, Royal Canin
©2007-2010 PETNET webáruház – Minden jog fenntartva!